Tippek és trükkök kis fürdőszobákhoz

Mindig kihívást jelentenek a kis méretű helyiségek, amint aktuálissá válik a berendezésük. Egyszerre kell minden szükséges tárgyat elhelyeznünk, miközben a funkció mellett az esztétikumról sem szabad megfeledkeznünk. Ha otthonunk oázisáról van szó, akkor ez különösen igaz, hiszen a fürdőszoba a nap kezdetén és végén is a felkészülés, a regenerálódás és a pihenés helyszíne. Alábbi cikkünkben bebizonyítjuk, a helyszűke koránt sem jelenti azt, hogy a felsoroltak közül bármelyikről is le kellene mondanunk. 

 

Engedd be a fényt

Nem kell ahhoz szakavatott lakberendezőnek lennünk, hogy tudjuk, a világos tónusok, kiváltképp a fehér tágítják a teret, ezért kis fürdőszobánál érdemes visszafogott árnyalatokból válogatni, hogy a teret szellősebbé tegyük. Kerüljük a színek keverését, a túl hangsúlyos kontrasztok a zsúfoltság érzését keltik. Ugyanígy fontos a jó megvilágítás, a mennyezeten túl a tükör felett is helyezzünk el lámpát, led spotokkal pedig csökkenthetjük a szűk helyiség érzetét.

Kis hely, nagy csempe

Bár óvatosan kell bánni az erőteljes mintákkal és strukturált felületekkel, a hosszanti irányú, nagyobb méretű, ám egyszerű motívumok optikailag besegíthetnek nekünk a tér növelésében. A nagy csempékkel a fuga rácsait is gyéríthetjük, hiszen sokkal ritkábban kell használnunk lerakáskor, tehát a teret sem nyomja össze. Ha ragaszkodunk a kontrasztokhoz, egy sávban rakhatunk fel eltérő csempét a falra, de hogy csaljunk egy kicsit, a padlóra ugyancsak felhasználhatjuk ugyanezt a darabot, ezzel optikailag növelhetjük fürdőnket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tükröm, tükröm

A tükrök úgynevezett álablakként működnek a lakberendezésben. Válasszunk nagy méretű, lehetőleg keret nélküli tükröt kis fürdőszobánkba, mert térnövelő hatást érhetünk el. Hogy méginkább ráerősítsünk erre, a mosdó feletti területen túl a tükör elhúzódhat majdnem a teljes falfelületen egyaránt. Ugyancsak jó megoldás, ha tükörvilágítást is alkalmazunk, amivel még több fényt csempészhetünk a helyiségbe. 

Kincset érő sarok

A szűk térben a szögletes formák használatával csupán még több helyet veszítünk, arról nem is beszélve, hogy nagyon kellemetlen beleütközni a kiálló bútorokba. Használjuk ki bátran a rendelkezésre álló sarkokat lekerekített berendezésekkel. Tehetünk a sarokba kádat, zuhanykabint vagy akár mosdót is. Az íves dizájn csak még otthonosabbá teszi fürdőhelyiségünket.

Polcot mindenhová

Talán az egyik legnagyobb problémát a tárolás jelenti, ha nem áll rendelkezésünkre elegendő terület. Itt jöhet képbe a kreativitás, használjunk ki minden lehetséges zugot a bútorok elhelyezésére. A zárt szekrénnnyel elkerülhetjük a rendezetlen, zsúfolt hatást. Minél kevesebb tárgyat hagyunk szem előtt, annál esztétikusabb és tágasabb lesz az eredmény. De maradjunk mértéktartóak, a túl sok zárt szekrény össze is ránthatja a teret. Vessünk be lebegő polcokat, melyeket bármilyen szabad felületre felhelyezhetünk és praktikus rendszerező dobozokban tárolhatjuk rajtuk holmijainkat. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csodás üvegajtók

A tükörhöz hasonlóan az átlátszó üveg kiegészítők is sokat spórolnak nekünk, hiszen általuk jól belátható marad a komplett helyiség, miközben a térelválasztásnak sem kell búcsút mondanunk. A kis fürdőszobába éppen ezért nem érdemes fóliázott felületeket alkalmazni, mert nyomasztó atmoszférát teremtenek. Kombináljuk elképzeléseinket, a kád mellé elhelyezett üvegfal lehetővé teszi, hogy a zuhanyzás élményét is megtarthassuk. 

 

+5 praktikus trükk 

1. A wc fölötti, vagy a mosdó alatti terület remek hely lehet polcainknak.
2. A falra szerelt csapteleppel szintén helyet takaríthatunk meg.
3. Törölközőszárítós radiátorral két problémát oldhatunk meg egyszerre.
4. Nyerjünk teret perem nélküli zuhanyzóval!
5. Vásároljunk kisebb méretű szanitert!

 

Forrás ITTITT és ITT