Így válassz burkolatot otthonodba!

Otthonunk felújítása során az egyik legsarkalatosabb pont helyiségeink burkolatainak kiválasztása. Az ilyenkor elénk táruló óriási márka, alapanyag, típus és színválasztékban könnyen elveszíthetjük azt a bizonyos fonalat. Amennyiben épp burkolatválasztás előtt állsz, cikkünk sorvezetőt nyújthat ezen a kérdésekkel kikövezett úton. 

Az első és legfontosabb, hogy tisztázzuk igényeinket és azok mentén fogjunk bele a részletes felmérésbe majd tervezésbe. Mindenekelőtt jegyezzük fel a helyiségek pontos méreteit, majd gondoljuk át a stílust, képzeljük magunk elé az összhatást, milyen hangulatot, árnyalatokat, ízlésvilágot szeretnénk otthonunk különböző helyiségeibe. A legegyszerűbb, ha fogunk egy ceruzát és megrajzoljuk, amit gondolatban már megálmodtunk, és variáljunk, amíg csak úgy nem érezzük, elértük a kívánt célt. Ne hagyjuk ki ezt a fontos kezdeti lépést, mert időközben komoly bonyodalmak adódhatnak, melyek miatt projektünk megrekedhet. 

Akár a most következő ponttal is kezdhettük volna, hiszen a pénz kérdésköre minden beruházás alappillére. A munkadíj és az alapanyagok költsége mellett mindig számoljunk a bontás, a konténer bérlés és elszállítás, a különféle eszközök és alapanyagok beszerzésével is (burkolatszintező ék, csempevágó, aljzatkiegyenlítő stb). Ezekre a ráfordításokra fokozottan ügyelni kell, amennyiben nem kívánunk szakembert igénybe venni elképzeléseink megvalósításához.  Készítsünk tehát költségvetést minden lehetséges kiadást feltüntetve, belekalkulálva a nem várt költségeket egyaránt.

 Elérkeztünk a burkolat kiválasztásához, ami tulajdonképpen a legizgalmasabb része a folyamatnak, egyben itt követhetjük el a legtöbb hibát is, mert a külcsín könnyen elterelheti   figyelmünket a további lényegi tényezőkről. Hogy a lehetőségeinkhez leginkább passzoló burkolatra tegyünk szert, vegyük sorra az alábbi szempontokat: alapanyag (vörös és fehér   agyag, kőporcelán), tisztíthatóság (könnyebben takarítható sík vagy nehezebben tisztítható barázdált felület), szín (különböző betűkkel jelölik a gyártók az árnyalatokat), méret   (csomagoláson feltüntetett méretekre ügyeljünk), fagyállóság (ha EN 202-es szabvány, akkor biztosított a fagyállóság), csúszásmentesség ( az R osztályozásban az R9 kissé csúszós,   még az R12 teljesen csúszásmentes), kopásállóság ( az osztályozás szerint 1, ha alacsony a kopásállóság, 5, ha magas), ár.

 Ezt követően gondoljuk át, milyen helyiségekbe szeretnénk burkolatot vásárolni. Otthonunknak eltérő forgalmú terei különböző burkolatot igényelnek. A nagyobb forgalmú helyiségekbe   (előszoba, nappali, konyha, fürdő, folyosó) értelemszerűen magas kopásállóságú, csúszásmentes, egyszerűbben tisztítható, nagyobb méretű darabokat válasszunk. Ezzel szemben a     kevésbé forgalmas szobákban (kamra, gardrób, tároló) elegendő, ha masszív, könnyen tisztítható járólapot helyezzünk el.

 További hasznos tippek a hatékony, célorientált munkavégzéshez: burkolatszintező rendszer használata, anyagok online beszerzése, szabadság kivétele a munkálatok idejére, nagyobb   mennyiség vásárlása az időközben felmerülő problémák esetére.

 Reméljük, gyorstalpalónk hasznosnak bizonyul egy esetleges felújítás alkalmával. Nézz szét kifejezetten burkolatokra és fürdőszobai termékekre specializálódott webshopunkban, hogy   biztosan minőségi anyagokból valósíthasd meg elképzeléseidet. 

Forrás ITT